November 1-je
2006.06.14. 13:03
November 1-je
Az utamat járom, minden jóban rosszban és bánom, hogy kik elvesztek értük mit sem tehetünk, de szeretetükből, fájdalmukból erőt nyerhetünk.
Annyi tiszta ember veszett oda oly rég, és annyi tiszta ember gyászol ma is még. Ezen a napon előjön, minden mi félelmetes. A fájdalom a megbánás, és talán egy kis szeretet.
Újból felelevenedik a múlt, mely olykor rémisztően lesúlyt. Ott állsz a temetőben és elszorul a torok. De te nem sírsz, pedig lehet, hogy én fogok.
Fölteszed magadnak a kérdést Miért mentél el. Csak állsz és vársz. Bár már senki sem felel. Érzed, hogy nem látsz homályos a kép, a könnyek végtelen had mégis utolért.
Csak annyit mondasz, hogy mindig hiányozni fog, és ő örökre a szeretet tűzében lobog. Felfogod a végén, hogy soha nem jön vissza, nem látod soha, ahogy reggel a szemét kinyitja.
De legbelül tudod ez a legjobb neki te minden évben, eljössz megemlékezni. November elsején, mindenki szomorú. A temetőben gyűlik a gyertya, s koszorú.
Későre jár, ideje menni az ég már beborult, sír már mindenki. Rázendít az eső, sírnak a holtak is, fájó szívvel, de hátat fordítasz nekik. Hűvös szellő szalad át az arcomon, ha bármi bánt neki elmondhatom. Meghallom a szél síró hangját, mely rekedten suttogja: VISZLÁT!
|